Remek! Egy újabb felesleges, tiniknek szóló könyvadaptáció, amit le lehet nyomni a moziba járó tömeg torkán – gondolná a trailer alapján ítélő néző. Viszont a feltételezés téves. A történet eredeti, és aki kedveli a fantasy-kaland keverékeket, annak minden bizonnyal tetszeni is fog a nagy sikerű sorzat első része, A végzet ereklyéi – Csontváros.
A film alapjául szolgáló Cassandra Clare által írt regénysorozat már 2 éve ott csücsül a New York Times Bestseller listáján. Nem is volt kérdéses tehát, hogy előbb-utóbb valamelyik hollywoodi stúdió le fog csapni rá. Hiszen látva az Alkonyat-széria tinédzserekre gyakorolt hisztérikus hatását, a producerek szemei előtt csak úgy röpködhettek a dollárjelek milliói. A rendezői székbe pedig azt a Harold Zwartot ültették, aki eddig szinte csak egy folytatással (Rózsaszín párduc 2.) és egy kétes kivitelezésű remake-kel (a 2010-esKaratekölyök) írta be magát a filmtörténelembe. Így nem csoda, ha meglehetősen szkeptikusan ültem be a moziba.
A sikeres fantasy-alapanyag már adott volt. A történet a 18. életévét éppen betöltő Clary Frey-ről (Lily Collins) szól, aki teljesen átlagos életét tengeti édesanyjával, Jocelynnal (Lena Headey). Clary, legjobb barátjával Simonnal (Robert Sheehan) születésnapját ünnepelve betérnek egy bárba, ahol a lány hirtelen szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, melyet egy csapat fekete bőrruhába öltözött, tetovált fiatal követ el. Az érdekes az egészben, hogy bár tömve van a szórakozóhely, mégis csupán ő képes látni a bűncselekményt. Először azt hiszi, csak hallucinált, de az éjszakát követően egyre több furcsa, megmagyarázhatatlan dolog történik vele. Összeismerkedik egy különc, flegma sráccal, Jace-szel (Jamie Campbell), aki azt állítja magáról, hogy Árnyvadász. Később Clary az ő segítségét kéri, hogy megtalálhassa nyomtalanul eltűnt édesanyját. A lány a kutatás során egyre több mindent tud meg származásáról és az Árnyvadászok szövetségéről. Rájön, hogy a város, melyben eddig biztonságban érezte magát, csak úgy hemzseg a gonosz, földöntúli lényektől (démonok, vámpírok, vérfarkasok), melyeket ez idáig egy szerződés kordában tudott tartani, de most egy volt Árnyvadász, Valentine (Jonathan Rhys Meyers) egyesíteni akarja őket, élükre állni, és a Végzet Kelyhének megszerzésével irányítani az egész világot. Elszabadul a pokol (szó szerint), és megkezdődik a csata jó és gonosz között.
Be kell vallanom, miután vége lett az Alkonyat-sorozatnak, egy nagyobb fajta felszabadultság lett úrrá rajtam. Végre soha többé nem kell látnom a nyomorék csillámporos vámpírokat és a depressziós ide-oda vergődő Bellát. Aztán felröppentek a hírek A Végzet Ereklyéiről. Vámpírok, vérfarkasok, egy lány és 2 fiú szerelmi háromszöge? Valamire kísértetiesen hasonlít a sztori… De szerencsére a megtekintést követően fellélegeztem. A leírt 3 dolgon kívül semmi közös nincs a 2 műben, sőt az a szerelmi háromszög sem stimmel teljesen. A film egyáltalán nem nyomasztó, hanem tele van akcióval és vicces dialógusokkal. A szereplőkre sem lehet panasz. 2 személyes kedvencem, Lena Headey (Trónok Harca) és Jonathan Rhys Meyers (Tudorok) pedig bár keveset szerepelnek, szépen teljesítenek. De nem kell attól tartani, hogy csak dicsérgetni fogom a Csontvárost. Mivel a könyvet nem olvastam, így nem tudom, hogy csupán a forgatókönyvet sikerült-e ennyire kiszámíthatóra írni, mindenesetre szerintem senkit sem fog meglepetés érni a történet alakulásával kapcsolatban, bármennyire erőlködtek is az írók „hatalmas és drámai” csavarokkal megtűzdelni azt. Valamint akad 2 különösen giccses jelenet, melyeket mi, mozinézők hangos röhögéssel és tapsviharral honoráltunk, annyira elcsépelt volt. A szánalmas Alkonyatban látott vérfarkasos CGI-animációt az ebben található lények sem szárnyalták túl, bár a film elején feltűnő rottweiler démon elég félelmetesre és meghökkentőre sikerült, még én is megijedtem tőle.
Mindent egybevetve A Végzet Ereklyéi egy kellően szórakoztató és minden hibájával együtt szerethető alkotás. Ha sikerül ennél jobbra gyúrni a második rész forgatókönyvét, ütős kis folytatás születhet majd hozzá.
