Francis Lawrence ismét megcsinálta a tutit! Aggódtam, hogy az első rész után a második (mint általában megannyi mozgóképes alkotás esetében) sokkal gyengébbre fog sikerülni. Mekkorát tévedtem! Érzelmek egész skáláját hozta ki belőlem a film, ami azért meglepő, mert a könyveket elolvasván már tudtam, mikor mi fog történni, mégis izgultam a szereplőkért. Az éhezők viadala – Futótűz szórakoztat, magával ragad, letaglóz és végül jól arcon csap.
Amikor tavaly tavasszal berobbant a mozikba az első rész, elég ellenségesen álltam hozzá, mert a kerettörténet (sorsoljunk ki egy csapat gyereket, majd dobjuk ki őket egy szigeten, és nézzük vidáman, hogyan mészárolják le egymást a verseny és a nézők kedvéért) igencsak hajazott az általam oly nagyon szeretett japán regény, a Battle Royaleelemeire. A filmet látva viszont be kellett látnom, hogy mint mindig, itt sem lett volna szabad elhamarkodottan ítélnem. Igen, hasonlít egymásra a két mű, de Az éhezők viadala valahogy más; kicsit monumentálisabb, kicsit komplexebb. Természetesen nem bírtam egy évet várni a második epizódra, és egyből elolvastam a másik 2 kötetet, amit szintén csak ajánlani tudok.
De ne rohanjunk ennyire előre, most még csak a Futótűznél tartunk. A történet ott folytatódik, ahol annak idején abbahagytuk. Katniss (Jennifer Lawrence) és Peeta (Josh Hutcherson) megnyerték a 74. éhezők viadalát, és bár nem annyira vidáman, de azért tengetik életüket a nyereményül kapott házaikban, a 12-es körzetben. Viszont a Kapitólium felől elég nagy nyomás nehezedik rájuk, hiszen a versenyben előadott hatalmas románc látszatát fenn kell tartaniuk (Snow elnök – akit Donald Sutherland alakít – véleménye szerint lehetőleg életük végéig). A probléma csak ott van, hogy az egyes körzetek lakói Katniss viadalon tanúsított viselkedését nem túlélő ösztönnek, hanem a Kapitólium ellen való lázadásnak tekintik, és emiatt a forradalom jelképévé teszik őt. A gerlepár elindul győzelmi körútjára a körzetek között, ahol először találkoznak az ellenállás jeleivel – ez eléggé összezavarja őket. Az emberek reakciója láttán pedig az elnök egy terv szövögetésébe kezd, amivel egyaránt eltörölheti Katnisst és a készülő forradalmat a föld színéről.
A történet további ecsetelésébe nem igazán mennék bele, mert nem tudnék anélkül beszélni róla, hogy ne lőjek le több poént is. Szóval a tanács a következő: ha kíváncsi vagy rá, nézd meg! Ha nem vagy kíváncsi rá, nos, akkor is nézd meg! Ez egy olyan film, amit látni kell. Jennifer Lawrence, ha így halad, nagy színésznővé növi ki magát, nem mintha már most ne lenne remek (bizonyítja ezt az Oscar-díja is). A kedvenceimet mégsem a főszereplők között kell keresni, ugyanis Woody Harrelson (Haymitch), Elizabeth Banks(Effie) és Stanley Tucci (Caesar) alakítása egyszerűen zseniális. Egész álló nap képes lennék őket bámulni. Természetesen muszáj megemlíteni az operatőri munkát is, hiszen a film képvilága gyönyörű, a szegényebb körzetek kékesszürke árnyalatától a Kapitólium több 1000 színben pompázó, csillogó világán át a verseny fülledt dzsungeléig. A történet pedig ismét egy olyan cliffhangerrel zárul, mely kegyetlenül arcon csap minket. Úgy érezzük magunkat utána, mint egy kisgyerek, akitől elvették a nyalókáját, és újabb egy évet kell várnia rá, mire visszakapja. Aki pedig nem bírja a várakozással járó stresszt, annak elő a könyvvel, és olvasásra fel!
